Pályázat

„BÚTOR-LAND BÚTORIPARI KFT. VERSENYKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSE ADAPTÍV

TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓ RÉVÉN"



A BÚTOR-LAND Bútoripari Kft. környei telephelyén 1 db Gabbiani P 55 CE normás táblafelosztót vásárolt meg a Széchenyi 2020 program keretében elnyert   8.293.621,- Ft  vissza nem térítendő támogatás segítségével.


A Társaságot 2011-ben Gulyás József magánszemély alapította. Fő tevékenysége konyhabútorgyártás, ezen belül is főként egyedi megrendelésre gyártott bútorok.

A Társaság elérni kívánt célja, hogy az eddig használt technológia hiányosságai miatt, eddig elutasított nagy tételszámú, rövid határidejű megrendeléseket teljesíteni tudja, ezáltal növelje árbevételét.

Ennek megvalósítása érdekében, a projekt keretein belül, beszerzésre került egy Gabbiani P 55 CE normás táblafelosztó. Az eszköz segítségével egyszerre több tábla is gyártható, így a Társaság képes lesz nagy szériás sorozatgyártásra is. A folyamat automatizálásának köszönhetően a termékek minősége javul, a hatékony alapanyag felhasználásból kifolyólag a selejtek száma csökken. A hatékonyság növelésének és az önköltségek csökkenésének köszönhetően a Társaság termékeit, a versenytársakénál alacsonyabb áron tudja kínálni, ezáltal versenyképessége nő.

A pályázat keretében beszerzett berendezés korszerű, az európai minőségi követelményeknek megfelelő berendezés.


A fejlesztés során beszerzett gépet azonnal hasznosításba vette a társaság, ezért a fejlesztés befejezését követően, azonnal integrálódott a vállalkozás napi működésébe. A társaság megfelelő szakmai és szervezeti háttérrel rendelkezik a fejlesztés során beszerzett eszköz működtetéséhez, valamint a fejlesztés során közvetlenül és közvetett módon létrejövő eredmények fenntartásához.


A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 8.293.621,- Ft európai uniós támogatás segítségével.


A projektről bővebb információt a www.butor-land.hu oldalon olvashatnak.


További információ kérhető:

Gulyás József

Elérhetőségeink: telefonszámunk: + 36 (20) 9747778, e-mail címünk: butorland@t-online.hu

A projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.8-17-2017-00692

Befejezés időpontja: 2018.06.29.; Támogatás aránya: 40%

A támogatás összege: 8 293 621,- Ft

Copyright © 2013 Bútor-Land Kft.  Minden jog fenntartva!

Nyitóoldal Lapszabászat Pályázat Bútorlapok Bútorajtók Biztonsági üvegek Galéria Katalógusok Kapcsolat Árak, akciók